a rozsda nem alszik

Három férfi bámulja a körúti sörözőben a játékgépet. A Boba család pókerezéssel  üti el az időt. Krome és Fett sört rendel – még, aztán nekiülünk a megbeszélt interjúnak. Egy idő után európai városok, magyarországi megyék  keverednek, meg valóság a mesével, a hardcore a rappel, Vibrators a CPg-vel, és sok tequila sok sörrel. Öt órával később Bobafett-tel a Tilos rádió stúdiójában klipet forgatunk. Így legalább egy dolog biztos a hétfő estéből.

Minden ellene dolgozik egy szokványos interjúnak: az interjúalanyok, akik nem akarnak a kocsma csendesebb, hátsó végébe vonulni (pedig a csocsó is ott van!), mert annál az asztalnál, ahol ülnek, ott van a falban konnektor, amiből éppen a kamera aksiját töltik. „Amint végeztünk, megyünk klipet forgatni Kőbányára”, vázolja a jövőt Bobafett, nem sejti, hogy három esztergomi látképpel lesz szegényebb, mire kijutunk a sörözőből. Nem segíti a felvétel minőségét a nagyképernyős tévén bömböltetett Comedy Central, és az elmélyült beszélgetést alapból akadályozza a pókergép, amelyet Bobafett öccse, Attila nyomogat. A báty időnként ezt nehezen viseli. Nem is annyira a feltett összeg zavarja, sokkal inkább az, hogy nem ő játszik a gépen. Akad itt némi addikció, egy végzős orvostanhallgató sok év megfeszített magolását tanulását (a magolás Bobafették szövegében a szotyolázást jelenti)  látná igazoltnak az elkövetkező néhány óra csendes szemlélésével.

„Tudod, ki hívott fel?”, indítja az interjút az interjúalany (!), mondom, hogy nem, honnan tudnám, hiszen most találkozunk először, és azon kívül, hogy hol és mikor ülünk le, nem nagyon beszéltünk még soha. „Hát Izil, a Petőfi rádió zenei főnöke. Azzal, hogy játszanák a számainkat, meg csinálna remixet, de ki kell sípolni benne néhány szót. Hol van akkor a szólásszabadság?”, fogalmaz meg egyfajta rendszerkritikát Bobafett. Próbálom győzködni, hogy a közszolgálati rádió struktúrájába nehezen illeszthetők a kur*a, ge*i, f*sz, pic*ába jelzős szerkezettel díszített mondatok, képviselni próbálom Borcsik Izil Attilát, aki az est egy pontján felbukkan az asztalunknál, elfúj egy cigit, és egyeztetni próbál arról, hogy megkapja néhány szám a cappella sávját.

„Túl lett az a dolog pörgetve”, mondja Bobafett, visszautalva a Quart lemezkritikájára. „Nem ezért csináltuk az Aludnifogtált. Csak magunknak, szórakozásként, olyan ez, mint egy graffiti vagy egy felirat a vécében.” Ismerősnek tűnik a mondat, ennek a felismerésnek az eredménye végigkiséri az egész estét. Déja vu, mondhatnám, ha nem ismerném a szó valódi jelentését. Így csak időnként felvillan, hogy valahonnan ismerős a hallott szöveg, holott tényleg most találkozunk először.  Bobafett és Bobakrome mondatai keverednek saját dalszövegeikkel, de spontán felbukkanásuk jelzi, hogy szokásos dumájuk, nyilván sokszor elmesélt sztorik elemeit írták bele a dalokba. Amikor a disszidálásukról és a hollandiai élményekről beszél, akkor sem a dal egy sorát idézi, hogy felmerült a kérdés: minek menjünk haza.  

A kilencvenes évek elején a nyíregyházi stadion lelátóján találkozik naponta egy kisebb társaság,  ketten közülük alakítják meg a Grandstand of Devilst. Mindketten MC-k lesznek. „Dezil rapes volt, tudod, RUN DMC-s, én meg Public Enemyt, hardcore-t, Leukémiát, Boston Klinikát hallgattam. Ebből indultunk, és kétkazettás magnóval csináltuk az alapokat. Akkor, a kilencvenes  években nem nagyon volt számítógépünk. Egy haverunknak volt, és annyit kért a felvételért cserébe, hogy vigyünk piát. Elmentünk hozzá tizenöten, és megcsináltuk az Illegális dolgok albumot. Aztán sokfelé koncerteztünk, minidiscen vittük az alapokat, így léptünk fel Dezillel. Hívtak bennünket mindenfelé, a szarvasi rapfesztiválon a szervező kérte, hogy ne csak a meghirdetett napon játsszunk, hanem a többin is.” A nyíregyi élet és a műfajhoz kapcsolódó pörgés és annak velejárói, a firkálás és drogozás hozta magával a hivatalos szervek kitüntető figyelmét is. „Volt, amikor egész nap a házunk előtt állt a rendőrök BIT-es kocsija. Emlékszel még a BIT-es rendszámokra?” Mondom, hogy persze, a rendőrség használta ezt a rendszámformát. Sőt, még arra is emlékszem, amikor AI-s (nem az Amnesty International) rendszám fixálta az emberben az üldöztetési mániát. „Nem bírtam már ott lakni. Le kellett lépnem”, idézi fel a világjárás kezdetét Bobafett. Bobakrome csak bólogat, azt mondja, belőle mindig is hiányzott az, ami Bobafettben megvan: gyorsan hoz fontos döntéseket és mára beszél héberül, spanyolul, angolul és németül.

Bobafett nyíregyházi spanjaival szétnéz Nyugaton. „Volt a Dinamo Fesztivál. Ez egy nagy hardcore-fesztivál Eindhovenben, vannak rajta vagy százötvenezren. Először kilencvennégyben voltunk ott. És az egy évvel későbbi buli után,  1995-ben maradtunk kint. Először lengyelekkel laktunk. Amszterdamban beültünk ilyen helyekre, coffeeshopokba, és néztük, hogy de jó, nem kell dugdosni az anyagot, lehet szívni. Hopp, kellett a  pénz, és ezért szélvédőt mostunk a sörgyár előtti kereszteződésben. Piros a lámpa, negyven másodperc az egész, igyekezni kellett. Aztán összehoztak minket a lengyel főnökökkel, akik már nem mostak, hanem LSD-t árultak. … És akkor minden elkezdődött. Minek menjünk haza? Nagyon megtetszett a jó.”  Csakúgy, mint ez a mondat, a hollandiai történet folytatása is felbukkan az album harmadik számában, a Multcore-ban: „gurulnak a guldenek, marokba a márka, a marokkói csokoládét kenheted a szádra, Hoffman bácsi bekapcsolódik a mindennapokba, tücsök picsa csápja csapkod bele a lecsóba”. Remélem, nem kattantál rá, bújik ki belőlem az amatőr addiktológus. „De, ez volt a baj. Négy évig nyomtam a bélyeget. Fiatalok voltunk. Kísérleteztünk”, mondja Bobafett, aki abban azért egyetért  velem, hogy egy rendes trip után két napig el van esve az ember. Ő minden harmadik napon tett fel a kéménybe egy újabb bélyeget. Lassan érthetővé válik gyakran hangoztatott mondata, hogy azért utazik és él folyton máshol a világban, mert mozgó célpontot nehezebb eltalálni. „Sosem voltam még ilyen hosszú időt itthon”, utal a decemberi nyíregyházi jelenlétére, „nem bírjuk egymást ezzel az országgal, minap Nyíregyen tizenöt rendőr jött rám, megvertek, kettétörtek, érted? A véres papír zsebkendőmet elégette a rendőr, hogy ne maradjon bizonyíték. Én illegális ember vagyok itt. A terveim nem engedik, hogy itt lakjak. Menekülnöm kell innen. Havanna lesz majd a következő projekt. Holnap reggel megyek Izraelbe, az nekem már olyan, mint az otthon. Nagy káosz, nincsenek határok, teli van barátokkal. Sokan voltak már kint melózni ott Nyíregyről, volt, hogy nyolcan laktunk egy lakásban. De nem volt baj, ha valaki még becsöngetett, mondtuk, gyere be, feküdj le az előszobában!” Bobafett lehúzott már vagy nyolc évet Izraelben, egyszer, hogy kiélje heveny Star Wars-mániáját, hónapokon át dolgozott vetítőgépészként egy moziban, ahol éppen akkor játszották a Baljós árnyakat. Ez a függés okozza a vesztét. „Kértem én, hogy adják nekem a film plakátját, de azt mondták, hogy vissza kell küldeni a forgalmazónak. Aztán amikor meglátta a főnök, hogy megyek vele kifelé, egyből utánam szólt, hogy vigyem vissza, és holnap már nem kell jönnöm.” Miközben a téren azon töpreng, hogy mit csináljon, lekiabálnak neki egy youth hostelből, és hamarosan újra van munkája. Meséli, hogy  Izraelben tilos a szerencsejáték, és hogy arrafelé a Texas hold ’emnél sokkal gyilkosabb karibi pókert játsszák. „Figyelj, BMX-ezem a zsetonokkal. Kidobom a játékosnak, megáll az orra előtt, leesik. Aztán azt hiszi, hogy én csúfságból csinálom, közben meg csak kedvességből”, néz rám mosolyogva, hogy hiszem-e, és a diktafonra, hogy megy-e.

„Attila, vedd ki, és gyere már ide”, szól a játékgépet nyomogató sráchoz. „A testvérem”, teszi hozzá. Vigyáznod kell rá? „Nem, csak üljön ide hozzánk. Jó így együtt.  Olyan jót dumálunk, nem?” Sört és tequilát rendel, majd odamegy az öccséhez, hogy megnézze, a gép vagy a tesója van nyerésben. Bobakrome-mal az asztalnál maradunk, a válaszok és kérdések tekintetében Magyarországon. Meséli, hogy valamelyik körúti hardcore-boltban kezdődött a kilencvenes években a barátságuk. „Dumálgattunk a boltban mindenféle dolgokról. Barátkoztunk, és onnantól kezdve én lettem a Bobakrome. HC-s punk voltam én is. Ismered az Erdős Péter CPg-számot? Amiatt kezdtem el zenét tanulni. Ahogy annak az első pár hangja megszólal, az fogott meg.” Azt a kezdést a Vibrators Baby, baby számából nyúlták le, vetem közbe, bár ennek ebben az esetben és Bobakrome pályaívét illetően kevés a jelentősége, de azért örül az új infónak, közösen dúdoljuk a  riffet, aminek - mint a példa mutatja - sokan sokat, kevesen (a CPg tagjai) néhány börtönévet köszönhetnek. A nyolcvanas évek punkjába tett kitérő után Bobakrome, aki az Aludnifogtál zenéjét csinálta, az általa működtetett WacuumAirs underground label filozófiáját és működését foglalja össze. „A WacuumAirs a védelem. Úgy működik, mint egy ernyő, amit ha esik az eső, akkor kinyithatsz, hogy sokan aláférjenek. És akik alatta vannak, azok függetlenek legyenek mindentől, ami Magyarországon van és amiről mindig érzed a zenével kapcsolatban, hogy nem frankó, hogy bunda.  Olyan előadók vannak a Wacuumban, akik valamilyen szinten egy nyelvet beszélnek, de más stílusban.” És hogy lehet az ernyő alá bejutni, kérdezem, mi alapján kerülök be, elég ha elküldöm a zenét, amit összeraktam? Bobakrome szerint azért ez nem annyira egyértelmű, nem olyan könnyű: „Sokan küldenek zenét, de azok nem olyanok. De bent van a Wacuumban az Akkezdet Phiai, a Tezsvír, Phészek, Steve. Ezek az előadók más és más stílust képviselnek, de a stílusban vannak hasonló elemek. Beférnek az esernyő alá. Ebből a munkából, amit a Wacuum jelent, nem lehet megélni. Pénzt lehet belőle csinálni, ha elmész fellépni. Mi is csináltuk egy Wacuum-klubot másfél évig a Kultiban. És van egy weboldalunk, ott nyomatjuk egymást. De nem kap pénzt belőle senki. Az ingyen elérhető Aludnifogtált már több  mint ötezerszer töltötték le.” Aztán szóba kerül az Aludnifogtál és a barátság, fejvadász testvérség Bobafett-tel. „Amikor mi elkezdtünk zenélni, akkor a GOD országos szinten már ismert volt, tudtam róla, hogy jól nyomja a szöveget.” Utána eltűnnek egymás szeme elől, Bobafett külföldre megy, Krome pedig megcsinálja a WacuumAirst,  és csak két  évvel ezelőtt, a Szigeten találkoztak újra. „Odajött hozzám, hogy tudom-e, hogy ő kicsoda? Na ki? Hát a Bobafett. Akkor már komoly világjáró volt, csak itthon volt éppen. Beszélgettünk, ittunk, szét voltunk esve eléggé. Aztán megint eltűnt, de felvett az MSN-en, és rám írt, hogy csináljunk lemezt, menjek ki hozzá Spanyolba, lesz minden. Mondtam, hogy jó, de nem nagyon hittem a dologban, elég hihetetlennek tűnt az egész. Kértem, hogy mutasson szövegeket. Elmondta a Multcore-t, meg a Gyárat. Erre egyből mondtam, oké, megyek. Annyira tetszett, hogy akkor már én is meg akartam csinálni a lemezt. Kimentem, és elkezdtünk zenélgetni egy laptopon. A képernyő olyan volt, hogy a kvarckristály szét volt benne folyva. Kivittem az összes albumot itthonról, ami komoly. A Wacuumon kívüli dolgokat is vittem neki, hogy hallja a szövegeket, hogy mi megy itt, hogy miről beszélnek, érted? Itt össze van fonódva, van egy kultúra, hallgatják egymást. De nem akarja tudni, hogy itt mi van. Ő nem ebbe akar beleszólni. Csak úgy, van egy véleménye ettől függetlenül. Nem érdekli, hogy itt mit mondanak.”

Bobafett visszatér az asztalhoz. Fel van dobva, de nem derül ki, hogy nyertek vagy csak jól érzi magát, ahogy dumálgatunk. Egy hátizsákkal indul másnap Izraelbe. Laptopot  vesz elő belőle, spanyol nyelvű Vista fut rajta. Képeket keres, amin a vándorlásai, haverjai, csajai vannak. Az Agnostic Front énekesével több képen is szerepel, „hatalmas cimborám”, mondja, és azt mindig hangsúlyozza, hogy ő hardcore-os, nem rapper. A Bobakrome-mal közös spanyolországi alkotás folyamatába is betekintést enged. „Minden nap be voltunk rúgva. Beszéltük a hülyeséget. Szerencsére Misunak, aki ott lakott velünk,  volt ereje ezeket leírni. A konyhában tartottuk ezeket a mondásokat. Megyek ki egyik reggel, ott fetreng a Misu, talált valami nagyon olcsó, 18 centes sört, megivott egy kartonnal. Ránéztem, és nem tudtam eldönteni, hogy most mi van, reggel van, vagy nappal, aludott-e, vagy nem. És megkérdeztem, Misu, te aludni fogtál? Így lett ez az album címe. Először az volt a tervünk Krome-mal, hogy 200 sör lesz a lemez címe, ezt Neoluxszal fel is fújtuk mindenhova Barcelonában. Hogy majd megiszunk 200 sört, amíg csináljuk a lemezt. De végül is csak száznyolcvan-valamennyit ittunk meg, és hát hazudni meg nem akartunk, ezért lett végül a címe Aludnifogtál.” Persze, ez még nem válasz arra, hogy honnan vannak azok az információk, pontos benyomások, tűéles képek, amelyek sütnek az Aludnifogtálon. Mert vagy az van, hogy semmi sem változott itthon azóta, hogy elhúzott innen Bobafett, vagy a világ máshol is ugyanilyen, vagy a globalizációnak, a nethasználatnak köszönhetően Barcelonában is érezhetők a magyar hétköznapok. Elő is kerül hamarosan több fotó az egyik (valahányadik? a fene se tudja) lakótársról, Bobafett szellemi hinterlandjáról: „Árpi történelemtanár, harmincnyolc éves, és nagyon okos, a legmocskosabb fan, akit láttál. Szoktunk beszélni azokról a dolgokról, ami a világban zajlik. Háborúkról, mindenről. Londonban nyomta előtte. Jár neki és van nála egy csomó Magyar Narancs, HVG, magyar újságok. A legnagyobb HC-s, negyven hardcore-koncerten voltunk együtt az utóbbi 14 hónap alatt. Minden hónapban háromszor. Kicsiken, nagyokon. Spanyolban ez nagyon megy. Ott nem halt meg a hardcore. Ott a fiatalok nem diszkósok. És minden héten van valami nagyon komoly mozgás, ünnep, tűzijáték. Ez a koncert egy katalán faluban, százötven kilométerre Barcelonától volt. A szervezők kivesznek egy iskola tornatermet, és ott nyomják a hardcore-t. Nagyon komolyan tolják. Én mindig az első sorban vagyok, csak fotózni jövök néha hátra”, mutatja a koncertről szóló képet, amelyen  -  állítja, hogy mindig abban jár – egy Joker-maszkban van. Aztán egy kép, amelyen egy erkélyen sörösrekeszeken marihuánabokrok várnak az aratásra, mellettük egy egykori Sokolra emlékeztető valami. „Zenét kaptak minden nap. Volt ott egy nagyon jó földalatti rádió. Egy barcelonai rádió, amire rá volt állítva, és ki sem volt kapcsolva soha. Kell nekik a zene. De azt már Amszterdamban is nyomtuk nekik. Attila, hagyd már abba, gyere, ülj ide mellénk! Elég legyen most már!” Az öccse persze csak akkor hagyja abba, amikor kiderül, hogy lejárt a parkolóóra, és arrébb kell állnia az autójával. Amíg visszatér, újabb köröket hoz a pincérnő. Sört és tequilát, ez utóbbit úgy, ahogy kell, citrom és só nélkül. Újabb fokot lazul az egyébként is kontroll alatt nehezen tartható beszélgetés, Bobafett ismét szerepet vált, és most megint ő tesz fel kérdéseket, nekem. „Te, a spanyol szám hogy tetszett?” Imádom, mondom, és tényleg úgy is van, az Ola dallamvilága, halandzsaszövege valóban szórakoztató. „Bazmeg, a chileieknek és argentinoknak úgy csörög a telefonjuk. Annyira szeretik. A következő albumon is lesz egy ilyen idegen nyelvű szám. Van Tel-Avivban egy rapper, aki egyébként egy bárban dolgozik, és amikor végzek hajnalban a kártyával, mindig bemegyek hozzá, és ott hülyülünk. Négy szám már készen van”, mutat a hátizsákra. „Látnod kellene, hogy írta le a szövegeket. Gyöngybetűk, semmi áthúzás. A spirálfüzet tele van gyöngybetűkkel írva, érted, semmi firkálás. Oldalról oldalra, és szövegek vannak. Mint valami pszichopata” veti közbe Bobakrome. Bobafett ugrik egyből, és arra biztatja a társát, hogy mondja el a legújabb számának szövegét. Krome rappel egyet, a készülő albumának szövegét tekeri. Figyelj, akadékoskodom, pénzt nem láttok sem az első, sem a második albumból. Bobafett nincs itthon, nem koncertezik, talán felbukkan majd augusztus végén a nyíregyházi Járókelők fesztiválon, miért erőlteted ezt a dolgot? A lemezről szóló cikk kommentjeire is rámozdultál, és beszóltál mindenkinek. „Szerettem volna ezt a dolgot helyre rakni. Mert nem  ezért a nyilvánosságért csináltuk. Nem akartunk semmit sem megváltani. Lacikának a szövegelése teljesen független a magyar rendőrnemzettől. Én kunsági vagyok. Lett volna lehetőségem nekem is kimenni külföldre, de én itthon akartam csinálni valamit. Érted? Zeneileg én is punk- meg HC-alapokon nőttem föl, de a magyar zenék kurvára bejöttek. Muterom magyartanár, érdekeltek a versek, a magyar költők meg a verselemezések, meg minden. Nem voltam eminens, mert kurva szar tanuló voltam, de tudtam, hogy ebben dologban, ebben a kultúrában sokkal több van. És láttam a Diákszigetet meg a magyar együtteseket, és úgy éreztem, hogy valamit tenni kell, érted, hogy ez megváltozzon, mert ez így kurvára nem jó. Hogy minden kihal Magyarországból, ami érték. Azért veszek részt ezekben a dolgokban és tolom Bobafett-tel vagy az Akkezdet Phiaival. Célom, hogy Magyarországot összehozzuk.  Ott van Szabolcs, ott van a Kunság, Borsod, mindegyik jöjjön elő saját magával, saját értékeivel. Érted? Fellépünk itt-ott, mindenhol máshogy beszélnek, más a stílus, és mindegyik nagyon értékes. Olyan ez a kis ország, mint maga a világ. Nagyon sok van benne. Kurvára szívügyem, hogy legyen valami előrelépés ezen a  téren, mentálisan”, magyarázza Bobakrome, hogy ne a Nemzeti Vágta, Schobert Norbi meg a lóról leeső Hajas László modellezze a vidék Magyarországát.

„Mindenki nyomassa! Attila, most már gyere!”, kiabál Bobafett. Attila nem mozdul, vagy nyerésben van, vagy nem. Odamegyünk mindannyian a géphez,  Bobafett félretolja az öccsét. „Amikor kimentem hozzá, egyből nyertünk néhány száz eurót. Úgy játszik, mint az isten”, magyarázza Bobakrome. Kicsivel később már szívja a fogát, amikor zenésztársa elkéri tőle az utolsó tízezresét. Bobafett hamarosan nálam is próbálkozik, beváltanék-e neki néhány száz dollárt, ha lehet, most azonnal, mert a gépben a játékos által feltett tét, ahogy jönnek ki az egyre rosszabb lapok, folyamatosan csökken. Miután a pénzem már a pincérnőnél van, csak a számvetés marad, harminc ropival áll szarabbul Bobafett, mint amikor öt órával korábban belépett a helyiségbe.

Odakint már sötét van. Kőbányai klipforgatáshoz meg késő. Végül marad a közeli Tilos rádió szerencsére éppen üres stúdiója, ahová a régi barátságra tekintettel, műsorkészítőként beengednek bennünket. Mobiltelefonról szól playbackként a Híradó, Bobakrome a kameramann, Bobafett pedig szerepe szerint bemondóként mondja a szöveget:

…Nagyfalu fele még falafelt fal, de

holnapra odaér a baj

A hatvaniak már lefogytak ötvenre

Döglenek Gödöllőn; mennek a röntgenre

Miskolcon a kispolcon csak

tapolcai galóca

Hiánycikk a cukor, a só, a

bors, a borsó Borsodba'

Nyíregyen mi legyen; minden rendben?

Tirpákiába' van még táp?

Nem mindegy, itt macska a kő, meg

szökő a kút; aludni fogtál?

Technikai forgatókönyvekben ilyenkor azt írják: leblende. Olyankor elsötétül a kép.

(Quart, 2009. január 22. Pálinkás-Szüts Róbert, fotó:Tuba Zoltán)